Aláírt a Google és a Renault: jön az autó, amit mesterséges intelligencia vezérel
A Google az Android Auto kapcsán szerzett tapasztalatokat kamatoztatná a „jövő járművében”, amit a Renault-val közösen kezdett fejleszteni a cég.
A Google az Android Auto kapcsán szerzett tapasztalatokat kamatoztatná a „jövő járművében”, amit a Renault-val közösen kezdett fejleszteni a cég.
A kutatók a mesterséges intelligencia segítségével találtak rá arra az anyagra, amelyik az egérkísérletekben vissza tudta állítani az állatok szőrzetét.
Létezik egy dinamikus technológiai csapat, aki elhatározta, hogy szembe megy az üzleti világ farkas törvényeivel és olyan „falkát” alkot, amely befogad mindenkit, aki a technológiai szektorban dolgozik, vagy szeretne dolgozni – így a magányos farkasokat, de az igazi „alfákat” is.
Utolsó adásához érkezett az MI 2041, A jövőben történt podcast. A műsor hetedik, egyben záróepizódjában az adatmegosztás kockázatairól, az appok mögötti algoritmusokról értekeznek a szakértők.
A cég szerint az baj, hogy a Google csak 130 nyelven kínálja fordítóprogramját, miközben a világon 7 ezer nyelvet beszélnek.
A fejlett technikai eszközök lassan oda is eljuthatnak, ahol a legnagyobb hatásuk lehet. Ilyen például a katasztrófavédelem is.
Az Earth Species Project (ESP, földi fajok projektje) nonprofit vállalkozás alapítói abban bíznak, hogy az emberek a technológia segítségével közelebb kerülhetnek az állatok megértéséhez.
A japán Science nevű cég egy olyan fürdőkádat készített, amely méri az ember pulzusát, és a nyugalmi állapotához szükséges videókat vetít neki.
A jelenlegi kocsikerekek nagy problémája, hogy csak korlátozott irányváltoztatásra képesek. A Hankooknál megtalálják a módját, hogy ez ne legyen így.
A The Follower nevű szoftver lényege, hogy az Instagramon fellelhető fotók alapján megkeresi azt a helyszínt, ahol a készítője pózolt egyet.
A Wired magazint alapító Kevin Kelly szerint az életünk teljesen más lesz az évszázad végére, de már 2050-re is, mint most. A változás pedig épp a 2020-as években indul el, még akkor is, ha ezt most még nem érezzük.
Skynet-szerű világvége pillanat még nem fenyeget, de legalábbis szokatlan mozzanatnak lehetnek majd tanúi a közelgő dán választások résztvevői.
Hatodik adásához érkezett az MI 2041, A jövőben történt podcast, amiben ezúttal a technológia okozta problémákat (is) vizsgálják a beszélgetők. Az elhangzottak alapján Kína lassan olyanná válik, mint egy disztópia.
A DeepMind mérnökei egy új platformot használva tették (szerintük) könnyebben megérthetővé a mátrixszorzást.
Miután a Spotify már rengeteg országban jelen van, és a tartalmaival meg kell felelnie az adott ország törvényeinek is, igen fontos számára a megfelelő moderálás. Ezért is vásárolta fel azt a céget, amelyik egy ideje már a partnere.
A Windows-gyártó Microsoft Designer néven készíti el azt az eszközt, ami a mesterséges intelligenciára támaszkodva hoz létre új képeket egy egyszerű szöveg segítségével.
Kétmilliárd eurós vegyesvállaltot alapítanának.
Arra már láttunk meglepően jó végeredményt, hogy egy leírt szöveg alapján képet hozott létre a mesterséges intelligencia. A fejlődés egy újabb lépcsőfokaként már videót is képes létrehozni szöveges instrukciók alapján.
Több ezer amiloidmintát találtak az ELTE kutatói az egyetemen létrehozott mesterséges intelligencia, a Budapest Amiloid Prediktor segítségével. Az amiloidok kóros fehérjék, felismerésük súlyos betegségek megelőzésében és gyógyításában játszhat fontos szerepet.
Miként okosítható fel egy önvezetésre tervezett jármű? Egyáltalán: hogyan lehet adatokat gyűjteni neki, amikből tanulhat? Erről is szó esett az MI 2041, A jövőben történt podcast újabb, ötödik adásában.